Western lovaglás

Western lovaglás:

sajatfarmod.hupont.hu 
www.bertartas.net
tunde-es-a-lovak.hupont.hu 

http://lovam.hu

A western lovaglás leginkább még abban az országokban honos, ahol a lovakat még mindig szarvasmarha terelésre használják, mint Amerikában, Argentínában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Afrika egyes részein.

Mi a western lovaglás?

Amerika a western lovaglás hazája. A lovaglás a korai úttörők számára elengedhetetlenül fontos volt. Megélhetésük a lovaktól függött. A szállítás, az élelem, a vadászat és később az óriási marhacsordák felügyelete mind-mind a lovaglással volt kapcsolatban. Kényelmesen kellett ülniük, hiszen hosszú órákat töltöttek a nyeregben. Ugyancsak szükségük volt olyan lovakra, amelyek gyorsak, készségesek, emellett nyugodtak és könnyen kezelhetőek voltak. Az azokban az időkben elsajátított szakértelem – melyet a lónak és a lovasnak egyaránt meg kellett tanulnia – alkotja a mai western lovagló versenyek alapjait. A western lovaglásnál a szokásosnál hosszabb lábtartást alkalmazunk. A szárat egyik kezünkben tartjuk, a másikat szabadon hagyjuk, hogy a lasszóval elfoghassuk a marhát vagy lőhessünk, stb. A lovat főként tartásunkkal és súlyunkkal irányítjuk, nem annyira a kezünkkel és a lábunkkal. A western lovaktól nem kívánnak semmilyen felizgatottságot. Ellazultan mozog, könnyed és kiegyensúlyozott módon, miközben a lovas úgyszólván lazán lógatva tartja a szárat. A szár súlya inkább segítségnek számít, semmint kapcsolatnak a ló szájával. A western lovagló versenyek mindent próbára tesznek – attól kezdve, hogy érzi a ló a lovasát, milyenek a képességei, a teljes reining-feladatoknál (reining a western lovaglás „díjlovaglása”), mennyire ügyes a marha kiválasztásában és irányításában és hogy mennyire tehetséges a versenyzésben a hordók között. A versenyszámban világ- és európa bajnokságokat rendeznek és számtalan regionális nemzeti sporteseményeken lehet versenyezni.
Sok western lovas komoly nevet szerez magának a sportágban. A lovagló stílusok mellett „vadnyugati” jártasságokat is gyakorolnak, például a lasszózást, az ostorpattintást, a kés és a fejszedobálást, a pisztoly és a puskapörgetést. A western nyeregben még a legtartózkodóbb lovas fantáziája is meglódul.

A western lovaglás lova

Minden ló gyakorolhatja a western lovaglást, de nem mindegyik rendelkezik megfelelő vérmérséklettel és tulajdonságokkal a western stílusú versenyekhez. Az amerikai quarter horse népszerű a versenyek körében, gyorsasága, állóképessége, intelligenciája, fürgesége és örökölt „marhaérzéke” teszi sikeressé. Más amerikai fajták, mint az appaloosa, paint és a pinto is gyakran használatosak, de bármelyik ló rávehető a western lovaglásra, amely természetes egyensúlyérzékkel és fürgeséggel rendelkezik és megtanítható, hogy érzékenyen reagáljon a súly és a tartás segítségeire és amely kezesen reagál a szokásos angol stílusú lovaglás kéz és lábtartásaira.

Megkívánt szakértelem

Mint a lovasnak, jó egyensúlyérzékkel és kellő türelemmel kell rendelkeznünk, hogy összhangot teremtsünk a lovunkkal. Ezáltal minden utasításunk láthatatlannak tűnik a nézők számára. Jó kondícióra és kitartásra van szükségünk, ha jártassá szeretnénk válni a marhakezelés fortélyaiban. A legtöbb bemutató western kategóriában megkövetelik a lassú és sima ügetést és a vágtát. Ezeket a járómódokat a lovas kényelméért fejlesztették ki, és azért, hogy csökkentsék a ló lábainak és izületeinek kopását, sérülésének veszélyét. A legtöbb lovas sportágban a lovat arra edzik, hogy járómódjaiba vigyen rugalmasságot és a lépteit emelje, de a western lovaglásnál a lépések simák és laposak, a megszokottnál kevesebb a térd és csüd használat. Más kategóriák megkívánják, hogy a ló megtanuljon különböző western mozgásokat, a félfordulatot (180 fokos gyors fordulás), a forgást, a piruettet (360 fokos átfordulás), az oldalazást, a hátralépést és egy csúsztatott felvételt (csúsztatott megállást) és az ugrásváltást.

Arab telivér

Arab telivér:
baratsagos-lovarda.mindenkilapja.hu

Története

Az arab telivér őse az időszámítás előtti korokban Közép-Ázsiából kiindulva terjedt el Mezopotámiában, Egyiptomban az Arab-félszigeten egészen a Pireneusok hegyláncáig. A hadászatban nagy szerepet játszottak mozgékonyságuk és igénytelen természetük miatt. Az egymással folyton viszálykodó arab törzsek sikereiket főként lovaiknak köszönhették, sokszor a túlélésüket is. A beduin törzsek kitűntek lovaik jó képességeivel. A lónemesítést a mohamedán vallás is erősítette, Mohamed kancái voltak a leghíresebb kancacsaládok ősei. A sivatagi nomád törzsek Mohamed próféta tanítása szerint gondos tenyésztést folytattak, ez nemcsak vallási kötelezettség volt, hanem a törzs létét is meghatározta. A Nedzsid-fennsíkon élő wahabita törzs által tenyésztett lovak kitűntek a többi törzs lovai közül, állóképességükkel, szépségükkel. A háborúk során a Nedzsid-fennsík lóállományának nagy része egyiptomi kézre került, itt az El Zahraa ménesben folyt és azóta is folyik a tenyésztés. Az innen származó mének játszottak szerepet a világ lófajtájának kialakításában, így az angol telivér nemesítésében is. Az iszlám Jihad hódítása során a muzulmán birodalom határai Kínától Európáig terjedtek, így arab lovak a Türkmén pusztaságoktól egészen az Ibériai-félszigetig elterjedtek a hadak által. A VII. században Észak-Afrika berber törzsei keleti vérvonalú lovaikkal Spanyolországon keresztül a mai Franciaország területére nyomultak be katonáikkal. A mór inváziót 732-ben Poitiersnél a frank seregek megállították, de addigra már a támadók lovai az ott tenyésztett lovak genetikai állományát befolyásolták. Ez a hatás kitörölhetetlen nyomot hagyott Európa lótenyésztésében. Az igazi arab hatás a XVI-XVIII. században teljesedett ki, amikor Európában is megjelentek az arab lovak. Előbb a török hódítások nyomán kezdték nemesíteni az itt található állományt, majd expedíciókat indítottak új lovak beszerzésére Arábiába. Ez idő tájt alapították a legismertebb arab méneseket, Bábolnán 1789-ben kezdődött a tenyésztés. A XVIII. században Észak-Amerikába is importáltak tenyészanyagot.

Híres vérvonalak

Jellemzői

Lényegében az arab ló a valódi arab telivér, amelynek ősei Arábiából, Egyiptomból származnak, ezt sivatagi arabnak is szokták nevezni. A perzsák szintén saját tenyésztésű lovaikat tartják a legeredetibb arab lónak, amelyek ténylegesen a legrégebbi képviselői a fajtának, az észak-afrikai berber törzsek viszont a berbert mondják a legkiválóbbnak az arab lovak között. A leghíresebb három törzs, a Kohaylan, a Saklavy, és a Muniki törzs. A Kohaylan törzs képviselői a legnépesebb a családok tekintetében, és ide tartozik a Kohaylan és a Hadban vonal. Az előbbinél finomabb testfelépítésű a Saklavy törzshöz tartozó Saklavy, az O-Bajan, és az előbbieknél jóval kisebb létszámú Rishan, Tuwaysan, Milwah vonal. A Muniki törzset tekintik az arab ló verseny-típusának, amely nem küllemében, hanem inkább gyorsaságban és állóképességben nyújt kimagasló teljesítményt.

Az arab telivér a szépség és az elegancia megtestesítője. Rugalmas tért nyerő mozgása van, könnyed, légies megjelenése. Kicsi, száraz csukafeje van, széles tarkóval és homlokkal. A füle kicsi, kinn ülő nagy szemei vannak. Karcsú jól ívelt nyaka, finom hosszúszálú sörénye van. Marja kifejezett, a hát és az ágyék rövid. Az arab telivérnek öt ágyékcsigolyája van az általános hattal szemben. A far egyenes, kis termetű, ösztövér izomzatú. Magasan tűzött farokkal rendelkezik, mozgásban a farokrépát magasan tartja. Szügye és mellkasa nem túl mély, esetenként vérszegény benyomást kelthet. Végtagjai szikárak, acélosak, csontkinövések sem ritkák a lábakon. Kicsi, szilárd patával rendelkezik, elöl jellemző a franciásság, a hátsó lábakon a tehénállású gyakori. Marmagassága bottal mérve 147 és 155 cm között van, szalaggal mérve 153–165 cm között. Övmérete 173 cm és 180 cm között, szárkörmérete 17,5 és 19 cm között van. Súlya 300–400 kg között, élettartama 25-30 év.

Hasznosítása

Hasznosítása elsősorban hátaslóként történik, szívós természete, keménysége, és kitartása ideális távlovagás céljára. A versenyt gyorsaságban nem veszi fel az angol telivérekkel, de a galopp versenyeken jól teljesít. Fogatban is kiváló, sokan azonban csak kedvtelésből, hobbilóként tartják szépségéért.

Akhal Tekini

Akhal Tekini:

Története

Az Akhal tekini egy lófajta. Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája az ahal-tekini (taka) hajdani lovashadak lóállományának zömét képezte. Ezekről a lovakról Kr.e. első évszázadból származó kínai krónikák említik meg, hogy Közép-Ázsiában csodálatos "vért verejtékező mennyei lovakat" tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük és az erek átlátszanak rajta. Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, így úgy tűnik, mintha vért izzadna a ló. A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni a bőrük érzékenysége miatt, és ezt a takarót csak este, vagy versenyek alkalmával vették le.[1] A kínaiak egész hadjáratokat indítottak sikertelenül a "mennyei" lovak megszerzéséért. Akhal-teke fajtának is hívják a Kopet-dag hegység és a Karakum sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékén letelepedett türkménTEKE törzsről és tenyészhelyéről, az Ahal-oázisról. Nagy valószínűség szerint az orosz nyelv sajátosságai miatt terjedt el az Akhal megnevezés az orosz uralom alatt és terjedt el világszerte. Magyarországon inkább Ahal néven ismerik. Igazi türkmén fajta, egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza. Az ashabad-moszkvai 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé.[2] Több olimpiai aranyérmes díjló is volt már a fajtában, mint Absent, Mual, Penteli. Szikár felépítésű, első osztályú mozgása van, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott. A zord ázsiai körülmények között kivételes teljesítőképessége alakult ki. Kifejezetten versenyzés számára alkalmas, hosszú élettartamú hátasló, akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.

Jellemzői

Az akhal-tekini általában erős akaratú és élénk, karcsú testű ló. Jellemzői a kicsi fej, a hosszú, egyenes orrhát, a kifejező szem, a széles érzékeny orrlyuk és a hosszú fül. A mar magas, a far gyenge, a farok alacsonyan tűzött. A lábak hosszúak és izmosak. A sörény ritka, az üstök gyakran hiányzik. Tipikus nomád ló, nagy kitartásáról ismert. Néhány országban ma már versenylónak is használják. Marmagassága 145–157 cm között van, színére az aranysárga, a szürke, a legjellemzőbb, a pej kevésbé elterjedt.

Hasznosítása

Elsődleges hasznosítása: versenyló, a díjugratásban, díjlovaglásban, militaryben, és a távlovaglásban.

Tenyésztése

Magyarországon az Akhal teke tenyésztése az Ópusztaszeri ménesben történik.[3] A ménes kialakítása az 1970-es években kezdődött, amikor a Szovjetunióból 3 fedezőmént importáltak hazánkba a türkmén Akhal Teke ménesből. A három csődörből csupán egy, Musztafa tudott kisebb számú tenyészanyagot szolgáltatni, de egyik csődör utódja Musztafa53 kiemelkedő ugróteljesítménye és jó örökítőkészsége miatt állami fedezőmén lett. A tenyésztés napjainkban is jó eredménnyel és egyre bővülő állománnyal sikeresen működik, az átlagos lólétszám 60 körül van.[4]